Fritz Perls - A Gestalt-terápia alapvetése - Terápia testközelből
 
Fritz Perls a huszadik századi pszichológia egyik eredeti egyénisége volt. Több évtizedes, intenzív elméleti és gyakorlati munkásságának eredményeként született meg a Gestalt-terápia, amely a hatvanas években jött igazán divatba, mint alternatív irányzat. Perls élete legvégén állította össze ezt a művet, azzal a szándékkal, hogy gyakorlatias és átfogó összefoglalót adjon az érdeklődők kezébe.
 

A mai átlagember alacsony hatásfokú életet él. Bár nem nagyon szenved, mégis keveset tud arról, hogyan kell igazán kreatívan élni. A világ óriási lehetőségeket kínál számára, amelyekkel gazdagíthatná és élvezetesebbé tehetné az életét, mégis céltalanul kóborol, nem igazán tudja, mit akar. Nincs benne igazi lelkesedés. Úgy tűnik, mintha sokat tevékenykedne, de arckifejezése arról tanúskodik, hogy kiveszett belőle az igazi érdeklődés az iránt, amit tesz. Ügyesen beszél a gondjairól, de megbirkózni nem tud velük.
 

A Gestalt-terápia életre kívánja kelteni az embereket és meg szeretné tanítani nekik, hogyan használhatják vele született lehetőségeiket.

Ez a könyv az emberi viselkedés egész témakörének viszonylag új megközelítésmódját tárja fel, mind tényszerűen, mind lehetőségként. Szeretném összefésülni az elméletet ugyanennek az elméletnek a mindennapi életre és a pszichoterápiás technikákra való gyakorlati alkalmazásával."
 
Könyv címe:  A Gestalt-terápia alapvetése - Terápia testközelből
Szerző:  Fritz Perls
Fordító:  Ursus Libris Bt.
Kiadás éve: 2004.

 

 

M. Scott Peck – Tovább a járatlan úton
 
A szerző, ahogy előző könyvében (A járatlan út, 9707010), úgy most is "a pszichiátria és a vallás egyfajta integrációját kísérli meg". A felnőtté válás "konstruktív szenvedéséről" ír, amit nem megszüntetni kell, mint a fejfájást, hanem "át kell magunkat kínlódni rajta" – mondja.
Az első lépés: felnőtté válás című fejezetben. A pszichiátria alapvető törekvését - szembenézni, megismerni önmagunkat - fogalmazza meg a második lépésben. E megismerés lényege: eljutni az önszeretethez; "tanuljuk meg újra, milyen fontosak és szépek vagyunk, és hogy legmerészebb elképzeléseinket is túlszárnyalóan szeretnek minket".
A szerző, aki a buddhizmustól jutott el Krisztusig, sajátos vallásosságát fejti ki könyve zárófejezetében: a "járatlan út" végső beteljesedésével eljutni a személyes Istenhez. A jelenségek felszínén maradó, meglehetősen egoista szellemű írás csak látszólagos segítségül szolgálhat a lelki bajba jutottakon, a valódi megoldást nem ez a könyv hordozza.
 
Könyv címe:  Tovább a járatlan úton
Szerző:  M. Scott Peck
Fordító:  Park Kiadó
Kiadás éve: 1998

 

 

M. Scott Peck - A járatlan út - A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája

M. Scott Peck a tartalmas élethez és valódi emberi kapcsolatokhoz vezető utat keresi. Gondolatmenetének lényege egyszerű: hogy életünket értékessé, értelmessé tegyük, és igazi szeretetkapcsolatokat alakíthassunk ki, szükségünk van a szenvedés elfogadására és elviselésére. Könyve inspiráló, elgondolkodtató: igazi iránytű „a járatlan úton”.
Éva magazin online


Akinek az élete csupa küszködés és csalódás, az vigaszt és sok-sok gyakorlati tanácsot kaphat ettől a könyvtől. Peck stílusa gördülékeny és olvasmányos, magyarázatai könnyen érthetők, példái beszédesek.
Annie Quaker


A járatlan út rádöbbent, hogy kezembe vehetem életem és sorsom irányítását. Az út önmagunk elfogadásához vezet, és megerősít abban, hogy valóban érdemes élni. Az egyik legjobb könyv, melyet valaha olvastam.
Davis Aujourd’hui

A könyv letölthető itt: http://www.scribd.com/doc/18061922/M-Scott-Peck-A-jaratlan-ut-A-szeretet-a-hagyomanyos-ertekek-es-a-szellemi-fejldes-uj-pszichologiaja-Altalanos-informaciok-a-konyvrl-M-Sco
 
 
Könyv címe:  A járatlan út - A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
Szerző:  M. Scott Peck
Fordító:  Park Kiadó
Kiadás éve: 1990

 

Meredith Belbin - A team, avagy az együttműködő csapat

 "Kell egy csapat!" - hallani manapság mindenünnen. Nem arról van szó, hogy leértékelődtek a zseniális tudósok, magányos hősök, gyorslábú sprinterek, de kétségtelen, hgy összetettebbé, bonyolultabbá váltak a feladatok, élesebbé vált a verseny. Így aztán egyre inkább igaz, hogy "egyedül nem megy". Meredith Belbin a hatékony vezetői teamek kialakításának egyik legismertebb szakértője. Több évtizedes kutatómunka alapján az együttműködő csoportok nyolc jellegzetes típusát azonosította. E ma már klasszikusnak tekinthető könyv elolvasása után - egy egyszerű kérdőív segítségével - az Olvasó maga is megállapíthatja, hogy a Vállalatépítő, az Elnök, a Serkentő, az Ötletgyártó, a Forrásfeltáró, a Helyzetértékelő, a Csapatjátékos és a Megvalósító közül melyik teamszerepet tudja a legsikeresebben betölteni.

 

 

Kiadó: Edge 2000 Kft.

Szállítási idő: 1 munkanap

Szerző: Meredith Belbin

Eredeti cím: Management Team

Alcím: Életmód, pedagógia, pszichológia, vezetés.

Sorozatcím: SHL képes könyvek

Kiadás éve: 1998

EAN (vonal) kód: 9789632068992

Oldalszám: 218

Kötés: Puhatábla

Méret: 130x210

Súly: 265g

Kiadvány nyelve: Magyar

Kiadvány eredeti nyelve: Angol

Fordító: Szalai Ágnes

ISBN: 9632068998

 

 

 

 

 

 

 

 

Kattints ide, és nézd meg a modulok időpontját, helyszíneit!

 

 

Kováts Iringó, Sebestény Tibor/ Creanova

 

 A modul témájának egy kommunikációs- és személyiség-modellt választottunk, amely a SIZE Prozess® névre hallgat. Amikor ezzel foglalkozunk egy tréningen, gyakran úgy kezdjük: az elnevezés a két szerző (SIeber és ZEhetner) nevéből származik, a Prozess pedig arra utal: a kommunikáció folyamatával, áramlásával vagy éppen megakadásának okaival foglalkozik.

 

A modell szerint, alapvetően hatféle kommunikációs stílust használunk a mindennapokban, eltérő intenzitással és gyakorisággal: az átérzőt, az elemzőt, a kreatívat, az aktívat, a visszafogottat és az érték-orientáltat.

 

Pár éve kezdtünk foglalkozni ezzel a modellel, amelyhez egy online kérdőív és egy részletes profil is tartozik. A Creanován belül azonnal közös nyelvvé vált: „ez most az érték-orientáltamból jött” és „nézd át ezt az anyagot elemző szemmel” vagy „vedd elő az aktívodat”. Az ügyfeleknél is azt tapasztaltuk, hogy egy könnyen megérthető, és széles körben alkalmazható eszközt kaptak a tréningeken.

 

Mit kaphat egy belső tanácsadó a modulon?

Eszközt ahhoz, hogy…

-          egy új „szemüvegen” keresztül nézze önmagát és a kollégáit,

-          felismerje a munkatársak eltérő domináns stílusát,

-          megértse a viselkedésük mögött húzódó szükségleteket,

-          ezáltal megelőzzön konfliktus-helyzeteket,

-          hatékony kommunikációjával mintául szolgáljon a vezetés, és az egész szervezet számára,

-          új csapatok kialakításához, vagy új csoporttag felvételéhez (hiányzó kompetenciákat és közös alapok felderítése, az új tag beilleszkedése)

-          a vezetői team együttműködését, hatékonyságát támogassa,

-          új nyelvezetet teremtsen a szervezetben.

 

A modul során…

·         bemutatjuk a modellt, tudományos hátterét és eredetét;

·         lehetőségetek nyílik megismerni saját domináns kommunikációs stílusotokat;

·         visszajelzést kaptok a többiektől: milyen stílusokat mutattok gyakran a csoportban

·         felrajzolunk egy csoport-térképet, és ennek mentén vizsgáljuk meg a csoport jellegzetes kommunikációs és együttműködési mintázatait;

·         beszélünk a stílusokhoz tartozó tipikus stressz-mintákról és a mögöttes szükségletekről;

·         fejlődési akciótervet készítünk: melyik stílusunkat hogyan tudjuk fejleszteni

·         bemutatjuk az alkalmazási lehetőségeket: egy konkrét fejlesztési folyamaton keresztül, melyet egyik ügyfelünknél valósítottunk meg, a SIZE-ra építve;

·         megvitatjuk a közben felmerült kérdéseiteket, dilemmáitokat, véleményeteket.

 

Ahogy egy korábbi SZEVA-csoportnál, most is interaktív napot tervezünk: rövid elméleti háttérrel, sok saját élménnyel, és a gyakorlati alkalmazás lehetőségeinek megismerésével. Ízelítőül egy vélemény, egy korábbi csoport SIZE-moduljáról:

 

„A SIZE modellel való megismerkedésem olyan önismereti utazásra hívott, mely során megerősödtem fejlesztendő készségeim tekintetében, tudatosítottam már meglévő erősségeim és útmutatást kaptam a bennem rejlő lehetőségek további kibontakoztatásához. Saját élményű feldolgozásán keresztül egy olyan eszközt adott a kezembe, melyet nem csak tréneri-tanácsadói munkám gyakorlatában, hanem mindennapi életem során is haszonnal tudok kamatoztatni.”

Bóna Katalin, szervezetfejlesztési tanácsadó, coach, Human Telex Consulting SZEVA résztvevő

 

 

 

 

 

Zsikla Gábor – Manmore Consulting
 
Hogyan bizonyítható, hogy a szervezetfejlesztési beavatkozásoknak konkrét üzleti megtérülése van? Hogyan lehet egy szervezetben tartós, fenntartható eredményeket elérni? Mit tudunk tenni külső vagy belső tanácsadóként, hogy az üzleti élet gyorsan változó és általában rövid távú célkitűzései mellett megjelenjenek a hosszú távú szempontok is?
 
Mi a Manmore-ban abban hiszünk, hogy ezen kérdésekre akkor tudunk választ adni, ha nem a felszínen „kapirgálunk”, hanem célzottan ügyfelünk szervezeti kultúrájával foglalkozunk. Ha azokat az értékeket és normákat vesszük górcső alá, majd természetesen fejlesztjük, amelyek meghatározzák a kollégák mindennapi működését.
 
A modul során bemutatjuk azt a folyamatot és módszertant, ahogyan dolgozunk. Saját élményen keresztül megismertetjük a Human Synergistics módszertanát, amelyet mi eddig a szervezeti kultúra fejlesztésében a leghatékonyabb eszköznek találunk. Bemutatunk konkrét ügyfél projekteket, azok sikereivel és buktatóival együtt.
 
Ugyanakkor a modult magát is úgy építjük fel, ahogy általában dolgozunk. Nem csak mi beszélünk, hanem párbeszédet kezdeményezünk. Dilemmáinkról, kérdésekről, amelyek minket is rendszeresen foglalkoztatnak ügyfélprojektjeink során. Illetve dilemmákról, amelyek téged, titeket foglalkoztatnak…
 
És hogy miért lettem SZEVA tréner? Mert magam is részt vettem a SZEVA legelső csoportjában, ami életem eddigi legmeghatározóbb tréning programja volt. Tényleg! És szeretnék hozzájárulni, hogy Nektek is az legyen.
 
Szintén a 4. blokk egyik érdekes modulja lesz ez.

 

Császár Csaba - OD Partner

RÓLUNK...

Résztvevőink sokszor mondják nekünk, hogy tényleg, mi olyan OD partneresek vagyunk. Mi ilyenkor mindig nagy kíváncsisággal kérdezünk vissza, hogy miért az milyen? Milyennek láttok minket?
A legutóbbi csoport zárókörében az alábbi visszajelzéseket kaptuk, utólag is hálás köszönet érte: „Nagyon életszagú.” „Hasznos, lényegre törő, gyakorlatias.” „Élvezetes.” „Nagyon érdekes.” „Reális őszinteség jellemzi.” „Mások vagytok, nem tudnám megfogalmazni miben.” „Érdekesen, határozottan tartjátok magatokat dolgokhoz.” „Tartjátok az időt, a kereteket.”
 
A MEGKÖZELÍTÉSÜNKRŐL...
 
Tanácsadói munkánk alapja az egyes problémák, kérdések rendszerszemléletű közelítése: a helyzetek megértése és a fejlesztési folyamatok tervezése során azokat a kulcstényezőket keressük, amelyek a változások elősegítéséért vagy hátráltatásáért felelősek. Párbeszédet kezdeményezünk a Megbízó szervezet tagjaival. Szaktudásunkra és a szervezetfejlesztői folyamat erejére egyaránt támaszkodunk beavatkozásaink során. Reflektív működésünkkel létrehozunk egy olyan teret, amelyben az érzések is megjelenhetnek.
 
MIRE SZÁMÍTHATNAK A RÉSZTVEVŐK AZ OD PARTNER MODULJÁN?
 
Konkrét projektjeinkre alapuló esettanulmányokon keresztül, a résztvevőket bevonva és alaposan meg is dolgoztatva szeretnénk bemutatni a megközelítésünket és alkalmazott módszertanainkból néhány jellemző elemet is. Olyan esetekkel készülünk, amelyek fordulatosak, elgondolkodtatóak voltak számunkra, és a résztvevőknek is feltesszük azokat a kérdéseket, amelyeket a projekt során, vagy sokszor mi is csak utána tettünk fel magunknak.
Dilemmákat hozunk, melyek állásfoglalásra késztetnek, beszélgetéseket kezdeményezünk, amelyeknek célja, hogy velünk dolgozva a résztvevők saját szervezetfejlesztői megközelítésüket alakítsák tovább.
 
AZ EGY NAPOS IDŐKERETBEN VÁRHATÓAN A KÖVETKEZŐ TÉMÁKRA FÓKUSZÁLUNK:
- Nagycsoportok a fejlesztési programokban:
·         Nagycsoportos módszerek előfeltételei, keretei, tipikus problémahelyzetek.
·         Strukturálás a tartalom és a folyamat szintjén.
·         Klasszikus módszerek (Future Search, Open Space).
·         Alkossunk meg saját módszerünket!
- HR rendszerek (pl.: TÉR, kompetenciák, karrier) és eszközök (360 fokos visszajelzés) szerepe a szervezetfejlesztésben.
Szupervízió alkalmazása szervezetfejlesztési projektek részeként, a résztvevők projektmunkáinak támogatása konkrét problémák közös feldolgozásával.
 
Jókay Rita
A MODUL HANGULATÁRÓL...
 
A szevás csoportokkal nagyon jó élmény dolgozni, mindig inspiráló kérdéseket és visszajelzéseket kapunk. Tanulságos, ahogyan a többször végiggondolt esettanulmányokhoz is mindig újabb és újabb szempontok merülnek fel. A résztvevők dinamikusak, életteliek, motiváltak a tanulásra, mernek kérdezni, visszajelzést kérni, nyitottak a reflektivitásra, saját működésük megfigyelésére.
 
 
AMIÉRT A SZEVÁBAN RÉSZT VESZÜNK...
 
Az OD Partner 14 éve foglalkozik szervezetfejlesztéssel. Sok mindent megéltünk, megtanultunk ez idő alatt, fontosnak tartjuk, hogy tudásunkat mások számára is átadjuk. Minden egyes alkalommal, amikor modult tartunk, saját magunk számára is fel kell tegyük azt a kérdést, hogy mit is jelent a szervezetfejlesztés...

 

Erre számíthattok a 4. blokk B.1 moduljában.

 

Frenyo Andrea - BB Consulting           

A híres 4.A modul….. nos, ez a SZEVA képzés “hard” része, itt mutatjuk be illetve strukturáljuk a tanácsadás folyamatát és módszertanát…. Ha ez eddig elég elriasztóan hangzik, akkor inkább kevésbé hangzatosan mesélek néhány témakörről, amikkel foglalkozunk. Rengeteget meséltünk már (sőt, helyenként „csacsogtunk” is a kommentelőkkel) arról, hogy hogyan is épül fel egy változáskezelési folyamat, hogy foglalkozni kell az ellenállással, vagy hogy be kell vonni az embereket a változások megvalósításába.

  
Na de hogyan csinálja ezt az ember fia/lánya? Mit tehet egy belső tanácsadó, ha ezekkel tisztában van, és azt mondják: láss neki! Ebben segít a 4. modul. A változások kezelésének a szervezetfejlesztés eszköztárába tartozó módszereit ismerik meg a résztvevők, sőt, ki is próbálják azokat egy esettanulmányon, amiről azután értékelést is kapnak, mind a trénerektől, mind a többi résztvevőtől. A 4.A modulban áttekintjük a tanácsadás folyamatát, és a szervezetfejlesztési folyamat egyes lépéseihez tartozó eszközöket, majd ezeket kipróbáljuk, és együtt értékeljük, hogy melyik módszer milyen helyzetben használható.
 
Szerepjátékban készülhetnek fel a résztvevők egy interjúra, ahol kipróbálhatják, hogy hogyan rajzolódik ki egy szervezeti helyzet képe több különböző nézőpontot megismerve. Kérdőívet is összeállíthatnak, és használhatják a diagnosztikai módszereket annak érdekében, hogy a lehető legáttekinthetőbben strukturálják az összegyűjtött információt, ami azután meghatározza a szervezetfejlesztési folyamat lépéseit illetve elemeit. Mindezek alapján megtervezik a szükséges beavatkozásokat, és megkísérlik elképzelésüket „eladni az ügyfélnek”.
 
dr. Magura Ildikó - Manmore Consulting
 
Ha mindezt kipróbálták a résztvevők, maguk is rájönnek arra, hogy a szervezetfejlesztésnek vannak keretei és szabályai, illetve egyértelmű, hogy milyen helyzetekben alkalmazható, de hogy a gyakorlatban hogyan is történik mindez az nagyban függ a tanácsadó illetve a tanácsadói team jellemző módszereitől, működésétől – mindenki a neki legtesthezállóbb módszerrel lesz igazán hiteles és ezzel sikeres. Ezért azután a 4. blokk további részeiben 5 tanácsadói műhely mutatkozik be, akik ugyanazt csinálják, hasonló értékek mentén, de egymástól sok tekintetben különböző módon: egy-egy napon át ismerkedhetnek a résztvevők a Beehive, a Creanova, a Grow, a Manmore Consulting és az OD Partner megközelítésével, módszertanával – és természetesen senior tanácsadóikkal is.
 
Elképzelésünk szerint a 4. modul végére annyi információ és lehetőség áll a résztvevők rendelkezésére, amiből nem könnyű felépíteni a saját megközelítésüket, de a további modulok és a saját projektek, valamint az ezekhez kapcsolódó mentori támogatás a képzés hátralévő részében sokban támogatják még ezt a folyamatot.
 
És igen, ez a 4.A modul.

 

süti beállítások módosítása