Hát akkor álljon itt egy kis beszámoló a szerdai Kick-off-ról. Én eléggé időben érkeztem, ahogy szoktam : ) Így lehetőségem volt az előkészületeket is figyelemmel kísérni.

Tudtad, hogy a trénerek és tanácsadók egyik legnagyobb dilije a székek megfelelő elrendezése?

Ne rohanjunk azért annyira előre. A hely, ahol a rendezvény volt, eléggé rendben van. (Ez az én szótáramban a „tetszik”.) Ezt egy apró pozitív előjelnek vettem a továbbiakra nézve. A helyszín a Benczúr utcában. Puccos környék, de szép. Ami picit meglepő (bár nem mulatságos), hogy a lépcsőn felérve nem egy előtérbe vagy folyósóra nyílik a bejárati ajtó, hanem a konyhába toppanós : )

Aki „cigi-kávé a teraszon szünetben” rajongó, azoknak egy ideális helyszín. Ahogy a tréner kimondja a pauz-t, menet közben magadhoz veszed a megfelelőket és nem kell felesleges köröket tenni.

Jah, ezt csak azért mondom, mert lesznek a képzésnek olyan blokkjai, amelyek itt lesznek majd. (Hű, van egy olyan csillár…)

Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit lehet 2-3 órában „kikoffni”. Meg egyáltalán, miről szól egy ilyen „összejövetel”.

Arról szólt, hogy majdani oktatók és majdani résztvevők elmondták, hogy kik ők, miért vannak itt és mit szeretnének kezdeni a képzéssel.

Kitekintek oldalra. – Figyú, akkor most elmondjam, hogy én mit mondtam, miért szeretnék részt venni a képzésen? (Bólintanak.)

A tanácsadásnak sok megjelenési módja van. Én például marketing tanácsadó vagyok. (Ha már vállaltam, hogy írok beszámolót, ennyi önreklám belefér, nem?) Hogy jön ez össze a szervezetfejlesztéssel? Csak gondolj bele. Ha egy szervezeten belül nincs összhang, akkor hogyan születnek egy irányba mutató marketingdöntések? Igazad van, sehogy. Szóval jó, ha tisztában vagyok azzal is, hogy egy cégen belül milyen folyamatok zajlanak, és azok hogyan fogják befolyásolni a majdani marketing történéseket.

Aztán kaptunk egy-egy plakát méretű lapot, hogy töltsük ki szóban, rajzban, dalban (jah, azt nem), hogy kik vagyunk, mit hozunk magunkkal erre a képzésre és mi azt, amiben fejlődni szeretnénk.

Ezután kis csoportokban megbeszéltük, hogy miről szólnak a plakátjaink. (Nagyon jó csoportot választottam! Ő volt benne, meg ő. Meg én.) Én már ebből is elég sok lelkesedést szereztem be, de még jobb volt, amikor átnéztük az összes plakátot és lehetett kérdezni egymástól is.

A legjobban az csigázott fel, hogy mi lehet az a rajz, amit én kopasztott csirkének néztem. Sün volt.

Amikor a plakátok feletti lelkesedésünk kicsit leülepedett, akkor mi is letelepedtünk és megnéztük, hogy miről is szól maga a képzés. Kb. egy és egy negyed évnyi hosszúságban zajlik a képzés, havonta kb. egy program van 2 vagy 3 nap terjedelemben.

Közben saját projekten dolgozik az ember.

Szóval amit tanulsz, azt nem csak lehet, de kell is áttenni a való világba.

Ami nagyon szimpatikus volt, az az a mondat, hogy „- A résztvevőket az első pillanattól kezdve úgy kezeljük, mint tanácsadó kollégákat.” 

Eljött a legutóbbi képzés egyik résztvevője, aki elmondta, hogy Neki miért, mire, hogyan volt jó a képzés.

Ez megint adott egy lelkesítő lökést : )

A végén pedig össze-vissza csoportosultunk, hogy kötetlenül beszélgetve zárjuk le az egészet.

Nagyon összeállt a fejemben, hogy az egyes modulokat hogyan tudnám használni a saját munkámban.

Lelkileg rajtkészen toporgok, hogy mikor lehet már elkezdeni…

Nagy Krisztina

Creality Consulting

Az egyik aranyos történet esett meg pár éve. Éppen cégesen-csoportosan mentük valahová a kollégákkal, amikor valaki megkérdezte tőlünk, hogy vajon mivel is foglalkozunk. Egyikünk kapásból rávágta, hogy szervezetfejlesztéssel. Mire az illető visszakézből már mondta is: „-Ja tudom, nálunk is mindig van csapatépítés.”

 
Szomorú, amikor egy cégben a képzésért, fejlesztésért felelős személy, csapat, divízió odáig jut el, hogy ha problémák vannak a szervezeten belül, akkor gyorsan tartanak egy korlátlan italfogyasztással (Hurrá! Képzési keret…) egybekötött csapatépítést, és ollé’ a problémák majd megoldódnak.
 
A másik „általános megoldás” amivel még találkoztam az a kommunikációs tréning. Jellemzően a vezetők összegyűjtik a problémás kollégákat, és deportálják őket egy 2-3 napos tréningre, ahol majd jól a fejükbe verik a megfelelő kommunikációt. Nos, ezek az emberek szokták karba tett kézzel végig ülni a 3 napot, megeszik-megisszák a bekészítést a büféasztalról, de amit a tréner mond, az az egyik fülükön be a másikon ki.
 

Végülis honnan tudjam, hogy milyen „javító-nevelő képzésre” küldjem a kollégát, mikor magam sem tudom, hogy mi a különbség a kommunikáció, a konfliktuskezelés, a problémamegoldás vagy a hatékony munkavégzés között…? Ha nem tudom, hogy milyen problémára, milyen megoldások közül kell választani? Ne adj Isten, ha fel sem ismerem a probléma jellegét… Lehet, hogy egyszer-egyszer elég lenne az adott kollégát megkérdezni, hogy mi bántja… Tudunk-e valamiben segíteni?

 

- Ugyan már Kislány / Fiam! 30 éve vagyok a szakmában, maga nekem nem tud olyat mutatni, amit még nem próbáltam!
 
Nem könnyű rendet tenni, amikor a fejekben összemosódnak a szakmai és a vezetői kompetenciák. Többnyire specialistákkal fordul elő, hogy kiváló szakmai eredményeik elismeréseként kinevezik őket egy csoport élére, majd néhány hónap alatt eljutnak arra a szintre, amikor a vezetőség „nagyot csalódik” bennük.
 
A vezetés lényege nem abban rejlik, hogy az embernek beosztottjai vannak. Ha valódi vezetők akarunk lenni, akkor ugyanúgy el kell sajátítanunk a „szakmai fogásokat”, mintha autószerelőnek tanulnánk. Megvannak az eszközök és a kipróbált módszerek, amik eredményre vezetnek. Ha ezeket nem ismerjük, az olyan, mintha – maradva az autóknál – a tanksapkával próbálnánk meg kereket cserélni.
 
A baj többnyire ott kezdődik, hogy kívülről azt látjuk, a vezetőnek nagyobb a kocsija, gyönyörű helyekre utazik nyaralni és telelni, hatalmas év végi bónuszt kap és még sorolhatnánk. Ki ne vágyna ilyesmire? …és bár nem tudjuk, hogy mit jelent vezetőnek lenni, de vágyunk a pozícióval járó előnyökre. Holott ha valóban jó specialisták vagyunk és kiválóan értünk a szakmánkhoz, akkor nem a vezetővé válás az egyetlen út a kövérebb juttatási csomag felé.
 

Szerintetek mennyire jellemző, hogy az emberek csak a vezetői léttel járó előnyöket látják, ez lebeg elérendő célként a szemük előtt, de kellő önismeret híján nem tudják megítélni saját alkalmasságukat vagy éppen alkalmatlanságukat?


A bevett angol kifejezés: expectation management. Vagyis menedzseljük a várakozásokat. Ezt csináljuk, amikor az ügyfelek projektjeit támogatjuk, és a saját programjainkon is ezt tesszük. Mielőtt valami beindul, összehívjuk azokat, akik részt fognak venni benne, és 1. elmondjuk, hogy miből fog állni a folyamat/projekt/program 2. megkérdezzük, hogy ők mit gondolnak, mi legyen benne és hogyan? Miért jó ez? "Összeereszthetjük" a projekten dolgozó/programban résztvevő/új rendszert alkalmazó legkülönfélébb embereket, és kiderül, hogy egy dologban mégsem különböznek olyan nagyon: nem tudják, hogy mi lesz ez pontosan, de vannak fenntartásaik – minimum kérdéseik. Ha majd együtt kell működni, akkor arról, hogy vajon a másik is együtt fog-e működni. Ha egy új programon vesznek részt, akkor arról, hogy miért fogja ez nekem megérni az itt eltöltött időt. Ha valami újat kell használni, akkor arról, hogy mitől lesz ez jobb nekem, mint a régi.

 
Ezekről érdemes előre beszélni. Mondja el a projekt vezetése/a program felelőse/az új rendszer üzemeltetője, hogy mi is ez pontosan. Mi a célja. Miért lesz jó? És az érintettek tegyék fel a kérdéseiket, mondják el a fenntartásaikat. Érdemes ezekre reagálni. Ha egy-egy új dolgot be tudunk építeni a projektbe/programba/rendszerbe, akkor azt érdemes megtenni, csökkenheti a változással szembeni ellenállást, és érdeklődőbbé, elkötelezettebbé teszi az érintetteket.
 
Ha az érintettek személyesen találkoznak, és megismerik egymást, akkor másképp fognak egymással bánni, másképp működnek együtt, másképp "teszik oda magukat" egy program során.
 
Ha... ennek van kultúrája egy szervezetben. Ha... kialakul egy olyan légkör, amiben el lehet köteleződni egy közös cél mellett. Ha... egyértelmű a vezetők/felelősök elkötelezetsége a projekt/program/új rendszer iránt. És mi a teendő akkor, hogy ha ezek a feltételek nincsenek meg? Létre tudjuk hozni őket? Erről is beszélgethetnénk...

Magányos szakma ez a tanácsadás-trénerkedés. Állandóan csoportban vagyunk - közben mégis egyedül. Döntéseket kell hozni, emberekre reagálni folyamatosan, megállás nélkül. Nekem például kifejezetten tetszik, ha Nyíregyházán van programom, mert akkor hazafelé van időm felkészülni arra, hogy a családom is azt várja, hogy odafigyeljek rájuk. Addig meg leeresztek. Végiggondolom, hogy mi hogy ment, értékelem a programot. Persze értékelnek a résztvevők is, de az ő visszajelzéseikből ritkán lehet okosodni.

Amikor azután mi megyünk képződni, akkor hihetetlenül élvezzük, hogy megoszthatjuk az érzéseinket, élményeinket, dilemmáinkat. És a SZEVÁ-n is ez történik: tanácsadók osztják meg egymással a tanácsadó-képzéssel kapcsolatos érzéseiket, élményeiket. És ezt is élvezzük. Tegyük ezt nyitottá ezt az élményt. Osszuk meg egymással, amit tapasztalunk, tegyük fel itt is a kérdéseket, mondjuk el a dilemmáinkat. Négy csoportban végzett eddig kb ötven ember - van miről beszélnünk.

Nekem most a kedvenc témám a fenntarthatóság. Mitől marad meg a lendület, az akarás, az együttműködés - hogyan megy át a közös gondolkodás a hétköznapokba. Utánkövető program? Shadowing? Csoportos coaching? Mi segít a legjobban? Erről is beszélgethetnénk....

Andrea

süti beállítások módosítása